A mai délelőttön gyülekezeteinkben hivatalosan is elbúcsúztattuk a 2013-as év nyarát, és Isten áldását kértük az új tanévre.
Az aszályos nyár és az ószövetségi özönvíz megpróbáltatásaira emlékezve kerestük a gyerekekkel együtt azokat a dolgokat, amiért ezen a nyáron hálát adhat(t)unk.
Laczi Roland kérdései és különböző tárgyak segítségével a jelenlévők felidézhették a strandokat, a fagyikat, a szúnyogcsípéseket, és az elmaradhatatlan kerti medencés délutánokat.
Ezen az istentiszteleten kicsit kisebb volt az átlagéletkor, nagyobb az alapzaj, és néhányan elhagyták a helyüket is, de senki sem panaszkodott.
A gyermekhangok, a játékok az énekeskönyvek mellett, vidámsággal töltötték be a templomot, és reménységgel a szülők, nagyszülők szívét, hogy sikerült gyermekeik, unokáik elé élni egy olyan életet, amelyben a hálaadás, az isteni szeretetet a legfontosabb.
Áldja meg az Isten az új szeptembert, legyen akár az első vagy a sokadik tanév kezdete, Ő adjon kitartást és türelmet gyermekeinknek és a családoknak is!
"Ki evett meg legalább 2 gombóc fagyit egyszerre?" |
"Ki volt strandon a nyáron?" |
"Mikor is jelentkezzek?" |
"Milyen nyári élmény jut eszetekbe az alábbi tárgyakról?"
Áldás az új tanévre |
...a potyautasok... |
Erős Vár a Mi Istenünk!
(A képeket Laczi Benedek és Laczi Anikó készítették. A penci tanévnyitó istentiszteletről képek hamarosan itt a blogon.)
(A képeket Laczi Benedek és Laczi Anikó készítették. A penci tanévnyitó istentiszteletről képek hamarosan itt a blogon.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése