2014. június 22., vasárnap

Gyülekezeti kirándulás Szarvason és Békéscsabán

Együtt

Mi a csővári és a penci gyülekezet tagjai ismét együtt tölthettünk néhány vidám és emlékezetes órát. 2014. május 17-18-ig Szarvasra és Békéscsabára látogattunk el.
Mindenki lázasan készült, és már nagyon várta az indulást. Elérkezett a nagy nap reggele, végre bepakoltuk a csomagokat és buszra szálltunk. Régi ismerősök, akik ritkán találkoznak egymással, nem győzték mesélni mi történt velük az elmúlt kirándulás óta. A hosszú utazás így fel sem tűnt a beszélgetések miatt.
Első megállónk Szarvas külterületén volt: a Mini Magyarország makettparknál. Ami a történelmi Magyarország és egyben a Kárpát-medence mértani középpontján a szarvasi arborétum gyönyörű természeti környezetében található. Magyarország több száz év történelmi hagyománya, építészete és neves eseménye elevenedik meg: a szegedi dóm, a Széchenyi Lánchíd, a kecskeméti Cifrapalota vagy az egri vár makettjének láttán. Nem győztünk betelni a látvánnyal, az egész park olyan volt, mint egy meseország. A legnagyobb érdeklődést az interaktív makettek és a működő vasúthálózat nyerte el.
Friss élményekkel telve utaztunk tovább Szarvasra, amit Tessedik Sámuel volt lelkész és a Bolza család városának neveznek. Az itt elfogyasztott bőséges és nagyon ízletes ebéd után megnézhettük az Ótemplomot, ami a Tessedik-templom nevet viseli. Alig tettünk meg pár lépést az épületben, máris nagy szerencse ért minket. Gáncs Péter elnök-püspök állt előttünk, aki éppen hivatalos látogatást tett a helyi gyülekezetnél. A templom történelmi bemutatását és napjainkban itt végző tevékenységeit Lázár Zsolt lelkész elmondásában hallhattuk. Megtudtuk, hogy a 3000 főt befogadni képes Ótemplom Tessedik Sámuel és Boczkó Dániel lelkészek működése alatt épült 1788-ban. Tessedik ügyes anyagbeszerzésének és munkaszervezésének köszönhetően építése igen kevés költségbe került. Azóta nagyobb renoválások 1888-ban, a templom 100 éves fennállásának ünnepére, majd az 1960-as években voltak. A szószék, oltár fából készült, aranyozással. Az oltárképet Zellinger András festette 1780-ban, ami Jézus menybemenetelét ábrázolja. Az épület orgonája az 1800-as években az ország második legnagyobb orgonája volt. Egyedül az esztergomi bazilika orgonája volt nagyobb, már harmadikként mögéje szorult a Mátyás templom orgonája Pesten.
Örömmel szereztünk tudomást arról, hogy lelkész úr az itt működő Szeretetszolgálat igazgatója is. A tartalmas ismertető után, megköszönve a vendéglátást a nemrég átadott Vízi Színházhoz vitt utunk, amely a festői szépségű Holt-Körös partján egy különleges atmoszférájú, közel ezer ember befogadására alkalmas szabadtéri épület. Mindenki leült a székekre, mintha egy előadás kezdődne és hallgattuk a víz nyugtató morajlását.
A csoportkép elkészítésnek izgalmait a várva várt Újtemplom látogatása követte. Már nagyon meg szerettük volna ismerni, és látni is egyben, lelkészünk Laczi Roland előző munkahelyét. Az Újtemplom neve: millenniumi templom, mivel Magyarország fennállásának ezeréves emlékére épült az újtemplomi gyülekezet akaratára. Tisztelendő úr lelkesen és örömmel mesélt régen látott templomáról és gyülekezetéről. Az evangélikus Újtemplom a város "keleti kapujában", 1896-97 között épült a millenniumi fénykor idejében. Francsek Imre építész tervezte, Popják György helyi kőművesmester építette. A templom belseje meglepett minket, hiszen a díszítés gazdagsága meglehetősen ritka a protestáns templomokban. Az oltárt díszítő képet Veress Gusztáv festette, a megfeszített Krisztust ábrázolja. A karzaton sikerült megszólaltatni a gyönyörű hangzású orgonát is. A templom előtti haranglábon állt a három tonna súlyú, ún. Kita-harang, ami 1917-ben háborús beszolgáltatásra került így azt nem láthattuk. Viszont a harangtoronyban található harangokat és a várost mi magunk is megnézhettük. A bátrabbak felmehettek a kicsit szűk és pókhálós toronyba, de megérte felmenni, hiszen a látvány kárpótolt mindenért. „Segéd idegenvezetőnk” Molnár Tibor gondnok úr volt, aki meleg szívvel vezetett minket végig az épületen. Az esti kóstolóhoz valókat szintén neki köszönhettük: csabai kolbászt és pálinkát.
Következő és egyben utolsó megállónk Békéscsaba volt. Felhőszakadásos utazás után egy verőfényes, napsütötte városba érkeztünk. A rövid séta után megrohamoztuk a város egyik elegáns cukrászdáját, a Márvány Cukrászdát. Mindenki kedvére fagyizhatott, sütizhetett és szomját olthatta.
Ízbimbóink kényeztetése után, már várt ránk Európa legnagyobb evangélikus temploma. A legnagyobb magyarországi protestáns templom, nagyobb a Debreceni Nagytemplomnál. Ezt a hatalmas méretet már belépésünknél érzékeltük. Szinte elveszve éreztük magunkat az épületben. Idegenvezetőnk a kedves, mosolygós lelkész asszony Péterné Benedek Ágnes volt, aki szintén nagyon sok, új információval halmozott el minket. Megtudtuk, hogy 1718-ban a Felvidékről, főként Nógrád, Hont és Gömör megyéből jobbára szlovák ajkú evangélikusok érkeztek ide. Így a 18. század végére a békéscsabai evangélikusok annyira megszaporodtak, hogy „kinőtték” a kistemplomot. A gyülekezet heves viták után úgy döntött, hogy megtartják a régi templomot is, az újat pedig azzal szemben építik fel. A templomot 1824. június 29-én szentelték fel, azóta használja a gyülekezet. A hívek eleinte szabott ülésrendben foglalhattak helyet. A földszinten az idősek ültek: a bejárattól balra a nők, jobbra a férfiak. A népviseletbe öltözött fiatal lányok helye az oltár körül és a karzatok alatt volt; a középkorú férfiak az első karzaton, a fiatalok a másodikon ültek. Minden boltmező alatt egy-egy rendfenntartó ügyelt a rendre. Még a mai napig is zajlanak szlovák istentiszteletek, melyeken a Tranoscius énekeskönyvből énekelnek. Az épületet legutóbb 1978-ban újították fel. A csillárokat nem helyezték el a kialakított helyükre, mert nagy lett volna azok kilengése. Ezeket a lyukakat nagy 2 méteres átmérőjű vaslapokkal fedték be. Gyülekezetünk tagjai igen kíváncsi természetűek, hiszen felmentek a legbátrabbak a padlásra és lenéztek a lyukon a szédítő 27 méteres mélységbe. Mindenkiben mély nyomot hagytak a látottak és hallottak.
A fárasztó nap végén elfoglaltuk szállásunkat. Mindenki a hőn áhított pihenésre várt, de ehelyett egy vidám, tanulságos és csapatépítő játékban találta magát. Laczi Anikó állította össze a kérdéseket és mindegyikre a három „igaz” választ tartalmazó kvízt. Még a könnyünk is kicsordult a lehetetlen válaszok hallatán. Zárásként a délután kapott pálinka és kolbász várta a megfáradt csapatot.
Új napra ébredtünk és istentiszteletre készülve, mindenki ünneplőbe öltöztette lelkét és testét. Isten igéjét a Kistemplomban lelkész asszony prédikációjában hallhattuk. Belépve tapasztalhattuk, hogy a templom elnevezése félrevezető, mert mérete alapján valójában a közepes méretű templomok közé sorolandó. Mindenki felfigyelt ránk, hiszen sokan voltunk és az énekhangunk is beterítette a teret. A lelki táplálék felvétele után megköszönve a szíves vendéglátást, elköszöntünk tisztelendő asszonytól és a Szlovák Tájház felé vettük utunkat.
Meleg szívvel és tárt karokkal várt ránk Lészkó Attila úr. Meglepően közvetlen és tudományos előadása mindenkinek tetszett. Az épület belseje pedig felidézte a régi emlékeket. Szinte egyszerre mondtuk ki a tárgyak neveit, a megfelelő kifejezéseket magyarul és „tótul” egyaránt. Mindenki sokáig nézelődött volna a falusi kis házikóban, de az ebéd miatt indulnunk kellett.
A csatorna partján rövid séta után jutottunk el a Halászcsárdába, ahol egy igazi „csárda jellegű” étteremben fogyaszthattuk el a kedvünkre való ebédet.
Szomorú ténnyel szembesültünk, az utolsó esemény várt már csak ránk. A város nevezetes emberéről elnevezett Munkácsy Múzeum megtekintése. Mindenki érezte, hogy nem egy egyszerű tárlatot fogunk megnézni, de nem számítottunk ilyen számunkra érdekes, ismert és még nem látott tényeket, tárgyakat bemutató kiállításra. Munkácsy életén, munkásságán felül helyi mezőgazdasági, kulturális, egészségügyi, állatismereti, valamint népművészeti dolgokkal ismerkedhettünk meg. A kis csoportunkat szó szerint úgy kellett kitessékelni a múzeumból, hogy elindulhassunk haza, mert már igen későre járt az idő.
Az úton hazafelé mindenki élményekkel gazdagodva beszélgetett, de a fáradság néhányunkat igen mély álomba merített. A kirándulást nem lehet alvással zárni, ezt mi is bebizonyítottuk, mert félúton már énekléssel koronáztuk meg a közös együttlétet.
Szerintem beváltottuk az ezelőtti kirándulásunkon tett ígéretünket, hiszen újból útra keltünk, és remélem, megint megtesszük ezt a közeljövőben.
Erős vár a mi Istenünk!

A beszámolót írta: Dianné Mangó Ildikó
A képeket készítette: Nemecz Pálné





























































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése