A főszervező: Lestyánné Babinszki Zsuzsanna |
10
Éves az Alkotó Kezek Kézműves Hittan Tábor Pencen
Ebben az évben június 30 és július 4 között rendeztük a 10. Alkotó Kezek Kézműves
Hittantábort. A tábor öt napján a csemeték megismerkedhettek Gedeon
történetével, amit Fűke Szabolcs bácsi osztott meg velük, a gitáros, éneklős
áhítat keretében. Természetesen a napi igevers sem maradhatott el. Ezután a
kedves és segítőkész néniknek köszönhetően nagyon finom ételeket és teát kaptak
a táborozó gyerkőcök.
A lényeg pedig az alkotás volt, amit a jól lakott
társaságunk tízórai után el is kezdhetett. A repertoárban meglelhető volt a
nemezelés művészete, gipszfigurák színessé tétele, virágok tojástartóból, cserepes
virág filcanyagból, könyvjelző készítése, illetve a minden évben szenzáció gyöngyfűzés.
Csütörtökön az áhítat után akadályversennyel egybekötött túrázást szerveztek a
szervezők, amelynek végállomása a penci Obszevatórium volt, délután pedig
szalonnasütés várt ránk. Pénteken kómásan és „elkeseredetten” indult a nap, hiszen
ez volt a 10. tábor záró napja, amely gyorsan elszaladt, hiszen 15 óra körül
elkezdődött a gyerekek által elkészült
remekművek kiállításának szervezése, majd a záró áhítattal és az
akadályverseny eredményének kihirdetésével, illetve a képekből összeállított
videó vetítésével lezárult a tábor hét.
Végezetül meglepetés tortával megünnepeltük a
„születésnapunkat”. Végül, de nem utolsósorban, meg szeretném köszönni az
összes táborozó nevében a rengeteg áldozatos munkát azoknak a kedves néniknek,
akik minden reggel és délben segítettek tízóraiztatni és ebédeltetni. A
szülőknek és nagyszülőknek, akik rengeteg süteménnyel látták el a táborozókat, a
fiatal segítőknek akik ugyanúgy táborozóként kezdték el segítői pályafutásukat,
ők pedig név szerint: Liebhardt Ági, Schulcz Bia, Turán Annamari, Berczeli
Zsuzsi, Sebján Dominika, Fábián Fanny, Nagy Fruzsi, Králik Benjámin és jó
magam. Ezt a 10 évet nagyon köszönjük Lestyánné Babinszki Zsuzsának, Pintér
Zsuzsi néninek, Fűke Nelli néninek, Szádoczki Boginak, Rádler Zsuzsinak,
Králikné Szresen Mártinak, Laczi Roland bácsinak, Fűke Szabolcs bácsinak, hiszen
nélkülük nem jöhettek volna létre ezek a táborok! Köszönjük!
Boda
Georgina
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése