2014. december 4., csütörtök

Adventi gyertyagyújtás 1.



Advent első vasárnapján a csővári gyülekezet tagjai találkoztak, hogy közösen gyújtsák meg az adventi koszorú első gyertyáját.
A polgármester asszony köszöntője után közös éneklés és áhítat következett.
"...az Ember. Az egyetlen lény a földön, akit Isten önmagáért szeretett. Az egyetlen lény a földön, akiben találkozik az ég és föld, szellem és anyag. Az egyetlen lény a földön, akinek szabadság és hatalom adatott, hogy döntsön szeretet és gyűlölet között."
Adja meg Isten nekünk, hogy az adventi időszakban arra készülődjünk, hogy mindinkább tudjunk a szeretet mellett dönteni.
Az alkalmat a terített asztal melletti baráti beszélgetésekkel zártuk.
Erős Vár a Mi Istenünk!













 
A képeket M Gieszer Mónika készítette.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése