2014. december 25., csütörtök

Idősek napja Csőváron a negyedik gyertya lángjánál


Advent negyedik  vasárnapján a falu hagyományos Idősek napi ünnepe összefonódott a negyedik gyertya meggyújtásával.
Először Nemecz Pálné polgármester asszony köszöntötte a vendégeket, majd egy történettel folytatódott a gyertyagyújtások már megszokott liturgiája.
A falu legidősebb férfijáért, asszonyáért és 50. házassági évfordulóját ünneplő házaspárért is hálát adtunk.
Az óvodások és iskolások betlehemezése és karácsonyi műsorát a Muskátli Hagyományőrző Csoport néptáncfellépése követte.
Az evangélikus gyülekezet tagjai egy jelenetet adtak elő Az öreg suszter karácsonya címmel Mangó Istvánné Marika néni szervezésében és rendezésében, sok-sok mosolyfakasztó, igazán vidám pillanattal ajándékozva meg az egybegyűlteket.
Az est meglepetésvendége Oszvald Marika operetténekesnő volt.
Finom vacsorával zárult az este, mialatt Kovács Mihály zenéje segített ráhangolódni a beszélgetésekre és a mind jobban közelgő karácsonyra.









































































A képeket Nemecz Zsuzsanna készítette.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése