2012. május 19., szombat

Küldetésünk Isten családjában


 Missziói nap az Északi Egyházkerületben

2012. május 19-én szombaton a csővári és a penci gyülekezetből összesen 14-en felkerekedtünk, és részt vettünk a százhalombattai szabadidőközpontban megrendezett kerületi missziói napon.





Színes program várt kicsiket és nagyokat: a felnőttek a sportcsarnokban különböző előadásokat és áhítatokat hallgattak meg: Ittzés István evangélizációját Isten szeretett gyermekei címmel, majd Szarka Miklós református lelkész, párterapeuta referátumát A családok védelméről. E témában pódiumbeszélgetést hallhattunk Dr. Fabiny Tamás püspök úr vezetésével. Az ebéd után Oberfrank Pál és Kéry Kitty színművészek előadása következett Szeretetnyelv címmel.

Az úrvacsorás istentiszteleten Keczkó Szilvia budahegyvidéki lelkésznő szolgált közöttünk, a találkozó mottója,  Ef 5, 15 alapján, melyben mindannyiunkat figyelmeztetett: közös felelősségünk, az ajándékul kapott idő Isten akarata szerint felhasználása.


A zárszó Benczúr László egyházkerületi felügyelőtől hangzott, majd Blatniczky János Dániel, az alkalom főszervezője, a kerület missziói lelkésze indította útnak Isten áldásával  a népes gyülekezetet.

Szép számmal eljöttek gyermekek is erre az alkalomra, ők közösen szervezett programokon is részt vehettek illetve egyénileg is kipróbálhatták kézügyességüket, és kedvükre játszhattak a rögtönzött játszótéren.




 

Isten áldásával telt a napunk, Ő áldja meg az előttünk álló napokat is!

Erős Vár a Mi Istenünk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése