2013. március 28., csütörtök

Gyülekezeteink húsvéti hírmondója


Jézus mondja: „Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai.” (Jel 1,18)

A feltámadott Jézus szavaival köszöntöm a testvéreket 2013. húsvétján. E nagyon tömör, lényegre törő mondat felett érdemes most egy kicsit elidőznünk. „Halott voltam” – kezdi Jézus a mondatot, és mennyire érezzük ennek a kifejezésnek a fájdalmát, hiszen kevesen vannak közöttünk olyanok, akik nem kísérték még utolsó földi útjára szerettüket. „Halott voltam” – de így csak Jézus mondhatja ki ezt a két szót. Hiszen a halál számunkra itt ezen a földön az élet lezárása. Nem egy köztes, nem egy átmeneti állapot, hanem folyamatos hiány. Olyan hiány, amely minden egyes napon a szívünkbe mar. Jézus mégis azt mondja: „halott voltam”. „Halott voltam, de íme, élek…” Jézus meghalt ugyanolyan fájdalmas halállal, mint egy földi ember. Az ő hiánya is ugyanolyan kínzó és keserves volt, mint amikor az édesanyánk, az édesapánk, a gyermekünk, a férjünk vagy a testvérünk megy el. Ő is elment, de visszatért! A harmadik napon – így mondja az Írás – feltámadt halottaiból. „Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké.” Ezt a mondatot csak Jézus mondhatja így ki. Ő az, aki itt élt közöttünk, és a halál után számára valami új kezdődött, mert visszatért, és újra itt van közöttünk. A közelgő húsvéton ezt újra és újra az emlékezetünkbe idézhetjük. Meghalt, mint bárki más, és visszatért élőként, úgy ahogyan senki más. Ez számunkra örömteli hír, örülhetünk annak, hogy valaki legyőzte a halált. De reménységet csak az adhat nekünk, ha tudhatjuk, hogy mi magunk, a szeretteink és minden ember a földön egyszer majd elmondhatja vele együtt: halott voltam, de íme, élek… Jézus szavai számunkra mindig egy új esélyt jelentenek. Esélyt kapunk, hogy elhiggyük, van élet a halál után, mert van feltámadás. Ha ebben tudunk hinni, akkor ez a sok nyomorúsággal kísért földi élet is szebb és boldogabb lehet. Higgyük hát el: Jézusnál vannak „a halál és a pokol kulcsai” és azért ő őrzi őket, hogy nekünk tényleg örök életünk legyen!

Laczi Roland


Válaszom vagy

Lágy eső mossa arcomat,
az alkony szívembe oltja hangodat.
Kezed fognám, s karodban lennék
mosolyodra vágyó kisgyerek.
Tekinteted bátorságát,
szavad simogatását várnám csendesen.

Válaszom vagy;
ezerszer lobbanó kérdések válasza,
temetett félelmek újszülött tavasza:
egyetlen szavad.

Rejtőznék egyre csak karodban,
tanulnék új erővé válni bátorságodban,
Istenem.

Laczi Anikó

Ünnepi alkalmaink 2013-as esztendőben
 Csőváron:

Március 24. Virágvasárnap 11 óra passióolvasás a templomban
Március 24. Virágvasárnap 15 óra teológusok passió előadása a templomban
Március 28. Nagycsütörtök 17 óra úrvacsorai istentisztelet a templomban
Március 29. Nagypéntek 17 óra passióolvasás a templomban
Március 31. Húsvét napja 11 óra úrvacsorai istentisztelet a templomban
Április 1. Húsvét 2. napja 11 óra istentisztelet a templomban

 Pencen:

Március 24. Virágvasárnap 9.30 óra passióolvasás a templomban
Március 24. Virágvasárnap 15 óra teológusok passió előadása a csővári templomban
Március 28. Nagycsütörtök 15.30 óra úrvacsorai istentisztelet a templomban
Március 29. Nagypéntek 15.30 óra passióolvasás a templomban
Március 31. Húsvét napja 9.30 óra úrvacsorai istentisztelet a templomban
Április 1. Húsvét 2. napja 9.30 istentisztelet a templomban

Április 20. szombat gyülekezeti kirándulás Kiskőrösre

Erős Vár a Mi Istenünk!

2013. március 25., hétfő

Teológusok passiójátéka Csőváron


Virágvasárnap délutánján abban az áldásban lehetett részünk, hogy a hagyományos passiókörút egyik állomásaként felidéztük a nagyhét eseményeit a harmadéves teológusok tolmácsolásában.
Az igehirdetés szolgálatát Dr. Korányi András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem tanára végezte. Az előadás és az istentisztelet után a gyülekezeti teremben a csővári asszonyok finom süteménnyel várták a megfáradt előadókat, mielőtt továbbindultak, hogy folytassák 16 állomáson át vezető körutukat.

Bár nem volt könnyű kimozdítani kisfiunkat a vasárnap délutáni pihenés Minimax-szal vegyített álmos legózásából, végül csak elindultunk.
Amint felértünk a karzatra teljesen elmerült az előadásban. És már záporoztak is a kérdései:
"Anya, az nem igazi kard?"
"De nem igaziból fogják most felszögezni?"
"Jó, látom, csak odakötözték!"
"Miért cserélik ki a szalagot a derekukon?"
"Most elviszik egy igazi sírba?"
Nagyon különleges előadás volt, szívbemarkoló, minden mozzanatában üzenetet hordozó.

Némely kérdésre, amit kisfiunk feltett, olyan nehéz válaszolni, mert a kard, a szögek és a sír igazi volt. És ez szomorú.
De igazi volt az elhengerített kő, és az üres sír is. Igaziak lehetnek a szomorúság és az öröm könnyei is a szemünkben, ha mi is fel merjük tenni a kérdéseinket.
Isten áldja meg a nagyheti készülődésünket, húsvéti örömünket, és minden gyülekezeti tagunk életét, hogy akkor is érezzük a feltámadás és a tavasz bátorítását, ha történetesen fázni fogunk a templomban e hét vasárnapján is.

Köszönet a teológusoknak, akik nem ásták el talentumaikat, így részesei lehettünk e nem mindennapi eseménynek!

Erős Vár a Mi Istenünk!

Dr. Korányi András























A maratoni kézfogás:)



Előadás után jól jön a retro-bowling:)

Hogy le ne guruljon a labda...

Pilátus céloz...:)

2013. március 17., vasárnap

Egy év ünneplése szeretetvendégséggel


2013. március 10-én és 17-én gyülekezeteinkben szeretetvendégségre gyűltünk össze. Emlékeztünk és hálát adtunk az együtt töltött elmúlt egy évért. 
Először egy vetítéssel egybekötött áhítat keretében beszélgettünk a bibliaolvasás mikéntjéről, illetve játékos vetélkedőt szerveztünk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Ezután egy kis szünet következett, míg a felnőttek a sütemények körül beszélgettek, a gyerekek pedig Csőváron a parókiaudvar pincedombján szaladgáltak, Pencen pedig az időközben beköszöntő tél miatt a gyülekezeti teremben.
Majd egy fényképes visszaemlékezésen nevettünk együtt, és döbbentünk meg, mennyi ajándékot rejtett el számunkra Isten ebben az elmúlt időszakban.
A búcsúzás előtti imádságban kértük további áldását gyülekezeteink életére.
Erős Vár a Mi Istenünk!

Pillanatképek Csővárról:









Pillanatképek Pencről: