Ópusztaszeren jártunk

Az elmúlt szombaton október 6-án, -az ősz utolsó derűfényes napján- mi, a csővári anyagyülekezet lelkes tagjai, a penci leánygyülekezettel együtt egy időutazásra szántuk el magunkat. 

 

Kora reggel buszra szálltunk és a közös ima után vidáman, lelkesen útnak indultunk az Ópusztaszeri Emlékpark meghódítására. Megérkezésünkkor, az autóval érkezettekkel kiegészülve, a főbejárat mellett a székelykapunál egy csoportképre álltunk össze. Ezután közösen léptünk a múltba vezető ösvényre a Szegedi kapun keresztül. A hatalmas park látványa mindenkit lenyűgözött. 

Először a honfoglalás 1000. évfordulójának tiszteletére 1896-ban emelt Árpád-emlékművet tekintettük meg. Az emlékmű Kallós Ede szobrász és Berczik Gyula építész közös alkotása. Egészen Árpád és a honfoglalók között éreztük magunkat. Maga az emlékmű honfoglalóink mellett az első országgyűlésnek is emléket állít. Az építmény körül egykori nagyjaink mellszobrait nézegetve, elgondolkoztunk mi minden történt eddig kis hazánkban. A Rotundába lépve kis csoportunk már alig várta, hogy láthassa a Feszty-körképet, azt a monumentális művet, ami miatt ennyit utaztunk. Feszty Árpád 1891-ben határozta el, hogy panorámaképet fest. A hatalmas munkához segítőtársakat keresett. Együttműködésre kérte fel Mednyánszky Lászlót és több festőtársát is. 1894 tavaszára befejeződött A Magyarok bejövetele c. körkép festése. Szemünk-szánk tátva maradt a látványtól és a hozzá kapcsolódó zenei betoldásoktól. A képre szánt idő olyan gyorsan telt el, hogy mi észre sem vettük leteltét, csak akkor eszméltünk fel, mikor megkérték a látogatókat hagyják el a termet. 

Még mindig ott jártunk a honfoglalás közepén, ahonnan egy évezredet ugorva az időben, becsöppentünk az emeleten kialakított korhű öltözékekkel és tárgyakkal bemutatott 1896-ból való kisvárosi és nagyvárosi utcákon. Szinte mindenki belépett volna a korlát mögé, hogy vásárolhasson a cégéres üzletekben vagy a parkban egy kicsit hallgathassa a padon ülve a fúvós zenekar játékát. Mindenki saját élményeit mesélve hagyta el a termet. Sokan a földszinti ajándékboltban a körképre emlékeztető tárgyakból vásároltak, hogy otthon is fel tudják idézni az itt látottakat. 

 

Mindannyian az új látnivalók irányába haladtunk tovább. Még mindig az 1800-as években nosztalgiáztunk és egy gátőrházat, valamint a melléképületét nézhettük meg. A gátőrtelep lakóépületében, a középső szobában a gátőrök életmódját bemutató kiállítás látható. A jobb oldali helyiség az ún. tiszti szoba, amit ma a gátőr irodájának neveznénk. Árvédekezéskor ez volt a védelmet irányító mérnök főhadiszállása. A bal oldali teremben a Tisza-völgy vízrendezésének történetével ismerkedhetünk meg. A melléképületben az 1879-es nagy tiszai árvíz terepasztala látható, amely hang-, fény- és képeffektusokkal mutatja be a félelmetes árvizet. Itt mindenki szembesülhetett a víz erejével, ahogy átélte annak pusztító hatását.

Ezután a horgásztó mellett haladtunk tovább, itt találtunk rá egy gabonaszállító hajóra, a „Potykára” és megtekinthettük a fafeldolgozáshoz használt eszközöket is. 

Már messziről kiemelkedtek érdekes formáikkal a Csete-jurták. Először a Koronás-jurtát vettük célba. Itt megtekinthettünk egy kaliforniai mamutfenyő-szeletet. Évgyűrűinek határain a magyarság történelmének nevezetes dátumai voltak láthatóak. A pavilonokkal szemben álló dombon a kéttornyú ökumenikus kápolna várt minket, kínálva magát, hogy ott elcsöndesedjünk, imádkozzunk és énekeljünk együtt. Ezt a lehetőséget ki is használtuk mindenki örömére. 

 Innen vidáman, feltöltődve sétáltunk a park másik végébe, ahol a múzeumfalu az úgynevezett skanzen épületei között barangolhattunk. Az 1900-as években, ezzel együtt sokak múltjában szárnyalhattunk gondolatban az ismerős házak és tárgyak között. Legnagyobb sikert az iskola terme nyújtotta számunkra.

  Egy rögtönzött órára csöppentünk be az olajillatot árasztó osztályterembe. A tanító úr rendre utasította hangos és pajkos kis csapatunkat, sőt még körmöst is kiosztott a legcsintalanabb „tanulónak”. Az udvaron kipróbálhattuk egyensúlyérzékünket a gólyalábakon, valamint a kuglit is. A „skanzen rendjére” az épületek között járőröző csendőrök vigyáztak. 

Találkoztunk juhásszal, aki éppen botját csinosította faragással, majd a kecskedudáján eljátszotta kedvenc nótáját nekünk. A kosárfonóval is beszéltünk, akinél még vásároltunk is hagyományos kosarakat. Örömmel nézelődtünk az épületekben, láthattuk: az iparos műhelyeket, a kocsigyűjteményt, a tűzoltószertárt, a szatócsboltot –ahol a polcokon gyermekkorunk portékáit fedezhettük fel–, a Tömörkényi községházát –ahol a postatörténeti kiállítást tekinthettük meg–, a szentesi malmot és az útkaparó házát.

Ez a nap úgy elröpült, hogy észre sem vettük. Csupán korgó gyomrunk jutatta eszünkbe, hogy itt az idő a pihenőre. Mindenki megrendelte a kis ebédjét, amire több-kevesebb időt kellett várnunk. Pihenés közben megbeszéltük az aznap látott élményeket, majd még egy utolsó pillantást vetettünk az előttünk elterülő parkra és búcsút intettünk a múltnak. Visszatérve a jelenbe felszálltunk a buszra és hazafelé vettük az utunkat.

A mai napig az emlékünkben élnek az ott szerzett pillanatok. 

Szerintem sokan vissza fognak még menni erre a szívet megdobogtató helyre.

A kirándulásra Dianné Mangó Ildikó, a csővári gyülekezet kántora kalauzolta el a kedves blog-olvasót.
A képeket Dorozsmai Erika készítette.

Szlovák istentisztelet Csőváron

2012. augusztus 18-án egy fél évszázad elteltével különleges ünnepre gyűlt össze Csővár apraja-nagyja, és a környező települések lakói, hogy szlovák istentisztelet keretében adjanak hálát ősi gyökereikért és Isten megtartó kegyelméért.

Az alkalomhoz szükséges anyagi forrásokat egy, a Csővár Község Önkormányzatához benyújtott sikeres pályázat szolgáltatta. Az ünnepi délután nem valósulhatott volna meg a Csővári Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnökének, Rászoska Jánosnénak és lelkes képviselőjének, Korenné Turán Gyöngyinek áldozatos munkája, valamint a Csővári Evangélikus Egyházközség lelkészének, Laczi Rolandnak a támogatása nélkül.

 Rajtuk kívül sok önkéntes, lelkes falubéli, és gyülekezeti tag együttmunkálkodása tette emlékezetessé ezt a remélhetőleg hagyománnyá váló istentiszteletet.

Az igehirdetés szolgálatát Gulácsiné Fabulya Hilda lelkésznő végezte az Országos Szlovák Lelkészi Szolgálat képviseletében. 

Az igehirdetés szlovák nyelven folyt, a liturgia és az ároni áldás mindkét nyelven felcsendült.

 Minden résztvevő nyomtatott formában is kézhez kapta a kétnyelvű prédikációt. 

Az istentisztelet keretében a csővári és a galgagutai énekkar szolgálatát is meghallgathatta a gyülekezet, szintén szlovák és magyar nyelven is.

Megtisztelte az alkalmat Mekis Ádám, Észak-Pest megyei esperes és felesége, Füke Szabolcs galgagutai lelkész és felesége, Zemenné Palecska Erika az Országos Szlovák Önkormányzat Acsai Szlovák Kulturális Központjának vezetője, és Berényiné Lami Mónika, aki könyveivel és képeivel örökíti meg a Galga-menti szlovákság múltját. Illetve a helyi elöljáróság és a környező településekről érkező szlovák nemzetiségi önkormányzatok elnökei.

 

Az istentisztelet után a tanösvényen végigsétálva a vendégek az önkormányzat ebédlőjében gyűltek össze elfogyasztani a csővári asszonyok által nagy szeretettel elkészített ünnepi uzsonnát.

A szervezők és a gyülekezet reméli, hogy újra hagyománnyá válik Csőváron a szlovák istentisztelet, az érdeklődők nagy száma pedig arra enged következtetni, hogy szükség van a régi-új alkalmakra, a hagyományok, őseink tiszteletére. Hiszen a mi generációnkon is múlik, mit örökítünk tovább utódainkra.

 

Ahogy a prédikációban is elhangzott: „Valójában minden elmúlik. Ezek az isteni, örök érvényű értékek maradnak meg: a hit, remény és a szeretet. Ezért kell törekednünk a krisztusi szeretet szerint élni, gondolkodni, beszélni és cselekedni.”

Erős Vár a Mi Istenünk!