2013. június 27., csütörtök

Bible Apple- Az isteni alkalmazás Bonyhádon




2013. június 17. és 22. között került megrendezésre a 9. evangélikus konfirmandus és ifjúsági tábor a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium falai között.  Aradi András bonyhádi és Laczi Roland csővári lelkész vezetésével, a gimnazista segítőkkel együtt több, mint 50 gyermek vett részt a jubileumi alkalmához közeledő táborban.
 Az elmúlt év „Vessétek ki a hálót” témája után, áteveztek a világháló, a modern kommunikációs eszközök „vizeire”. Azokat a kapcsolódási pontokat keresték lelkészek és teológusok segítségével, ahol ma is szól hozzánk az Isten. Hogyan lehet meghallani az isteni szót, üzenetet az információktól hangos világunkban? Erről szóltak a napok kereteit adó reggeli és esti áhítatok.
A hetet hagyományosan Gáncs Péter elnök-püspök nyitotta meg, majd a ráhangoló-ismerkedő játékok következtek. A délelőttök folyamán forgószínpadszerűen 3 különböző helyszínen folytak a csoportbeszélgetések: fiúk és lányok, elveszett és megtalált témában, illetve önismereti társasjáték keretében. Kedden délután Sefcsik Zoltán szekszárdi lelkész előadását hallgatták meg az isteni alkalmazás jeleiről az életünkben. A fizikai erőnlétet leginkább igénybevevő programra szerdán került sor. A táborozóknak 6 óra alatt sikerült meghódítaniuk a Mecsek legmagasabb pontját, a kimerítő, de élményekben gazdag túrán a Zengő érintésével 15 km-et tettek meg.
A gimnáziumi tanárok szervezésében többféle sportra is lehetősége nyílt a gyerekeknek: falmászás, lövészet és az atlétikai csarnokban megrendezett sorverseny során is összemérték erejüket. Majd a szintén hagyománynak számító akadályversenyen humoros ügyességi, szellemi és az egyházi élettel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk a csapatoknak.
Az esti programok színes kavalkádjának sorát a kedd esti Korál-sziget koncert nyitotta meg, majd szerdán Fele sem igaz vetélkedő, csütörtökön pedig Gábriel koncert következett. Az igazi könnyes-mosolygós pénteki búcsúestre már valódi közösségként érkeztek meg a csapatok. A dalok végre hangosan szárnyaltak, az eredményhirdetéseken számba vehették milyen nagyszerűen tudtak együttműködni. A hét eseményeit feldolgozó, tréfásan átírt ifjúsági énekek minden sora arról árulkodott, hogy tele voltak a szívek hálával és élményekkel. Az este zárásaként megtekinthettek egy vetítést, együtt nézve végig a komoly és vidám pillanatokat, az egyre fáradtabb, de egyre csillogóbb szemű arcokat.
A szombat délelőtti záró istentiszteleten Aradi András prédikációja az elkeseredett, „lefagyott” életünket újratelepítő Isten végtelen szeretetéről, a minden szükséges alkalmazást tartalmazó hívő élet lehetőségeiről szólt. Az úrvacsorai közösség csendjében, a kézen fogva elmondott Miatyánk szavaiban, az útra bocsájtó áldásban részesülve minden táborozó és vezető magával vitte az isteni alkalmazás erejét az otthonába. Hogy éltető erőként szolgáljon a mindennapokban és elkísérjen a 2014-es, jubileumi táborig.
Erős Vár a Mi Istenünk!

Kedvcsináló pillanatok:
















 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése