Erősvára...: Laczi Roland iktatása, a csővári és a penci gyülekezet ünnepe

Napjainkban már közhelynek számít, hogy a hír szinte mindig rossz hír. Sőt, már ez az előző megállapítás is közhelynek számít. Ezen a hétvégén azonban egy pest megyei kis falu „köz-helyén” valami egészen különlegesen jó történhetett velünk, egy nagyon jó hír, a rosszak között. Mert minden idetévedő vándor érezheti, hogy ami a templomban történik, az fontos az egész közösség, az egész falu számára.

2012. április 28-án ünnepi istentisztelet keretében iktatta be Mekis Ádám, az Észak-Pest Megyei Egyházmegye esperese, szolgálatába Laczi Rolandot, a Csővári Evangélikus Egyházközség és Penci Leányegyháza megválasztott parókus lelkészét.

Beszámolóm erről az alkalomról, elkerülhetetlenül személyes hangvételű lesz, és néhol talán bosszantóan szentimentális, de remélem, az olvasóink egyetértenek majd velem a bejegyzés végére, egy kicsit talán mindenki csővári vagy penci evangélikus szeretne lenni:)

Miután mindannyian megérkeztünk ebbe a gyönyörű templomba, több, mint 200 torokból szállt himnuszunk a csővári hegyek felett. Álltunk a templomunkban vagy kisgyermekes szülőként a templomkertben, és értettük esperes úr szavait, hogy ebben az elkeseredett világban őszinte sóvárgás van az emberek lelkében, hogy hiteles, örömöt és áldást hordozó emberek vegyenek körül bennünket. S, hogy Isten mindannyiunknak felajánlja a lehetőséget, hogy fiaiként, az Ő szeretetét képviseljük mindenhol és mindenkor.

A megjelent lelkészek áldása és konfirmáló éneke után, a frissen beiktatott lelkész igehirdetési szolgálata következett. A sportolók, különösen is a focisták elhivatottságára, és a csapat egységére, közös céljára hívta fel a figyelmünket, arra, hogy bár képletesen szólva a csapatkapitányi karszalag rajta van, Isten számára egyformán fontosak vagyunk, és személyre szabott feladatainkat híven elvégezve, a belé vetett bizalom által maga a Mennyei Atya adja áldását futásunkra, és nyújtja segítő jobbját, mikor lankadunk.

Az istentisztelet után közgyűlés következett, melyen a megjelent egyházi és világi vezetők, lelkészek, a csővári felügyelő és a penci gondnok úr, valamint gyülekezeti tagok köszöntői, szolgálatai hangzottak el.

A lelkésziktatás mindig különös alkalom, mert összeér benne a múlt, a jelen és a jövő. Emlékezünk a múltra, mert elődeink, az előző lelkészek szolgálata, odaszánása nélkül nem állhatnánk Isten elé ilyen rendezett templomban. A gyülekezet összetartó szeretete, kitartása nélkül nem lennének hívők, fiatalok és idősek egyaránt, akiknek fontos az Isten ügye. De kitekintünk a jövőre, az új kezdetre, mert az építkezésnek, a munkának folytatódnia kell. És mindeközben hálatelt szívvel állunk meg Isten előtt, aki annyira szeret bennünket, hogy egy pillanatra sem feledkezik meg az övéiről.

Erről az áldásról szólt a fiatalok éneke, az énekkarok szolgálata, a versek, hogy minden szomorú vagy boldog helyzetben Isten tenyerébe van vésve életünk.

Az ünnepi alkalom a parókia udvarán folytatódott szeretetvendégséggel. A sátor alatt terített asztal körül a felnőttek beszélgettek, a gyerekek pedig bevették a pincedombot. Senki nem sietett hazafelé, jól éreztük magunkat együtt, már sötétedett mire lassanként mindenki elindult otthonába.

Jézus szavai, élete a jóhírt, az evangéliumot közvetítik felénk, ezen a hétvégén Csőváron részesültünk ennek a jóhírnek az áldásaiból, kézzel és lélekkel fogható volt Isten megújító, közösségteremtő szeretete. Lassan elmúlik a hosszú hétvége, kezdődnek a munkás hétköznapok, adja Isten, hogy őszintén Őrá bízzuk életünket, hiszen, akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.(Ézs 40, 31)

Erős Vár a Mi Istenünk!