Napjainkban már közhelynek számít, hogy a hír szinte mindig rossz
hír. Sőt, már ez az előző megállapítás is közhelynek számít. Ezen a hétvégén
azonban egy pest megyei kis falu „köz-helyén” valami egészen különlegesen jó
történhetett velünk, egy nagyon jó hír, a rosszak között. Mert minden idetévedő
vándor érezheti, hogy ami a templomban
történik, az fontos az egész közösség, az egész falu számára.
2012. április 28-án ünnepi istentisztelet keretében iktatta be Mekis
Ádám, az Észak-Pest Megyei Egyházmegye esperese, szolgálatába Laczi Rolandot, a
Csővári Evangélikus Egyházközség és Penci Leányegyháza megválasztott parókus
lelkészét.
Beszámolóm erről az alkalomról, elkerülhetetlenül személyes
hangvételű lesz, és néhol talán bosszantóan szentimentális, de remélem, az olvasóink
egyetértenek majd velem a bejegyzés végére, egy kicsit talán mindenki csővári
vagy penci evangélikus szeretne lenni:)
Miután mindannyian megérkeztünk ebbe a gyönyörű templomba, több,
mint 200 torokból szállt himnuszunk a csővári hegyek felett. Álltunk
a templomunkban vagy kisgyermekes szülőként a templomkertben, és értettük esperes
úr szavait, hogy ebben az elkeseredett világban őszinte sóvárgás van az emberek
lelkében, hogy hiteles, örömöt és áldást hordozó emberek vegyenek körül
bennünket. S, hogy Isten mindannyiunknak felajánlja a lehetőséget, hogy
fiaiként, az Ő szeretetét képviseljük mindenhol és mindenkor.
A megjelent lelkészek áldása és konfirmáló éneke után, a frissen
beiktatott lelkész igehirdetési szolgálata következett. A sportolók, különösen
is a focisták elhivatottságára, és a csapat egységére, közös céljára hívta fel
a figyelmünket, arra, hogy bár képletesen szólva a csapatkapitányi karszalag
rajta van, Isten számára egyformán fontosak vagyunk, és személyre szabott
feladatainkat híven elvégezve, a belé vetett bizalom által maga a Mennyei Atya
adja áldását futásunkra, és nyújtja segítő jobbját, mikor lankadunk.
Az istentisztelet után közgyűlés következett, melyen a megjelent
egyházi és világi vezetők, lelkészek, a csővári felügyelő és a penci gondnok
úr, valamint gyülekezeti tagok köszöntői, szolgálatai hangzottak el.
A lelkésziktatás mindig különös alkalom, mert összeér benne a
múlt, a jelen és a jövő. Emlékezünk a múltra, mert elődeink, az előző lelkészek
szolgálata, odaszánása nélkül nem állhatnánk Isten elé ilyen rendezett
templomban. A gyülekezet összetartó szeretete, kitartása nélkül nem lennének
hívők, fiatalok és idősek egyaránt, akiknek fontos az Isten ügye. De
kitekintünk a jövőre, az új kezdetre, mert az építkezésnek, a munkának folytatódnia
kell. És mindeközben hálatelt szívvel állunk meg Isten előtt, aki annyira
szeret bennünket, hogy egy pillanatra sem feledkezik meg az övéiről.
Erről az áldásról szólt a fiatalok éneke, az énekkarok szolgálata,
a versek, hogy minden szomorú vagy boldog helyzetben Isten tenyerébe van vésve
életünk.
Az ünnepi alkalom a parókia udvarán folytatódott
szeretetvendégséggel. A sátor alatt terített asztal körül a felnőttek
beszélgettek, a gyerekek pedig bevették a pincedombot. Senki nem sietett
hazafelé, jól éreztük magunkat együtt, már sötétedett mire lassanként mindenki
elindult otthonába.
Jézus szavai, élete a jóhírt, az evangéliumot közvetítik felénk,
ezen a hétvégén Csőváron részesültünk ennek a jóhírnek az áldásaiból, kézzel és
lélekkel fogható volt Isten megújító, közösségteremtő szeretete. Lassan elmúlik
a hosszú hétvége, kezdődnek a munkás hétköznapok, adja Isten, hogy őszintén Őrá
bízzuk életünket, hiszen, akik
az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem
lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.(Ézs 40, 31)
Erős Vár a Mi Istenünk!
(A képeket Kutyifa Ágnes készítette. További képek hamarosan megtalálhatóak lesznek egy albumban a blogon.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése